Tisztelt leendő Partnerünk!
Engedje meg, hogy az alábbiakban bemutassuk Önnek a tevékenységi felelősségbiztosítás jellemzőit.
Alkusz cégünk, a BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. 1991 óta ténykedik a biztosítási piacon biztosítás-közvetítőként és tanácsadóként. Széleskörű gyakorlatot szereztünk a felelősségbiztosítások, ezen belül a tevékenységi felelősségbiztosítások értékesítése, kiajánlása, és működtetése területén.
A biztosítás szerkezete és terjedelme
A tevékenységi felelősségbiztosítás azokra a biztosított, annak alkalmazottja, vagy megbízottja által
- a biztosítottal szerződéses jogviszonyban nem álló harmadik személynek, illetőleg
- a biztosítottal szerződéses kapcsolatban állóknak szerződésen kívül
okozott károkra nyújt biztosítási fedezetet, amelyek megtérítéséért a biztosított a magyar polgári jog szabályai szerint felelősséggel tartozik (felelősség a szerződésen kívül okozott károkért, ún. deliktuális kárfelelősségi tényállás).
A tevékenységi felelősségbiztosítási szerződéssel létrejött biztosítási fedezethez – igény szerint, ha a kockázatvállalás során megismert információk alapján lehetőség van rá – megköthetők az általános felelősségbiztosítás záradékai is.
A záradékokkal a biztosítási fedezetet lehet kibővíteni:
- a bérlői záradék alkalmazásával a bérlői szerződésszegéssel a bérbeadónak okozott károkra,
- a bérbeadói záradék alkalmazásával a bérbeadói szerződésszegéssel a bérlőnek okozott károkra,
- a támaszték záradék alkalmazásával a szomszédos ingatlanban az alátámasztások gyengítése, eltávolítása, rezgése vagy megépítésének elmulasztása miatt bekövetkező károkra,
- a kátyú záradék alkalmazásával az útburkolati hibák által okozott gépjárműtörési károkra,
- a vegyszer záradék alkalmazásával a növénykultúrák földi és légi permetezésével a szomszédos ingatlanok tulajdonosának, birtokosának, használójának okozott károkra,
- az állattartói záradék alkalmazásával a biztosított állattartói minőségében a haszonállatai által okozott személyi sérüléses károkra,
- a vadkár záradék alkalmazásával a biztosított kezelésében lévő vadállomány által a vadászterület szomszédságában elhelyezkedő termőföldeken az ottani növénykultúrában okozott károkra.
Az általános, tevékenységi felelősségbiztosításhoz tartozó kizárások
(vagyis a biztosítással nem fedezett károk, illetve kizárt kockázatok)
Az általános felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet az alábbi károkra:
- a környezetszennyezéssel okozott károkra,
- a valamely termék, vagy szolgáltatás hibájából származó károkra,
- a munkabaleset miatti munkáltatói felelősségből, illetőleg az egyéb szervezett munkavégzés keretében természetes személy(ek) foglalkoztatásából eredő olyan károkra, amelyek károsultja a munkavállaló vagy a foglalkoztatott,
- a szerződésszegéssel a másik szerződő félnek okozott károkra (szerződésszegésért való felelősség, ún. kontraktuális kárfelelősség) (záradék alkalmazásával pótdíj ellenében feloldható),
- a vadállomány által okozott, továbbá állatok által taposással, lelegeléssel okozott károkra (záradék alkalmazásával pótdíj ellenében feloldható),
- a biztosított vezető tisztségviselői által, ilyen minőségükben okozott károkra,
- a valamely ingatlanban az alátámasztások gyengítése, eltávolítása, rezgése vagy megépítésének elmulasztása miatt bekövetkező károkra (záradék alkalmazásával pótdíj ellenében feloldható),
- a gépjárművek, illetőleg munkagépek által okozott, nem baleseti jellegű útrongálási károkra, a mesterséges tereptárgyakban okozott károkra, valamint a talaj vagy növényi kultúrák letaposásából származó károkra,
- a vagyontárgyak (ideértve a pénzt, értékpapírokat is) elveszéséből eredő károkra,
- a légi közlekedési tevékenység folytatásával okozott károkra,
- vad- és haszonállattartói tevékenység folytatásával okozott károkra (záradék alkalmazásával pótdíj ellenében feloldható),
- az ún. kátyúkárokra (záradék alkalmazásával pótdíj ellenében feloldható),
- vegyszerszórási károkra (záradék alkalmazásával pótdíj ellenében feloldható).
A biztosító visszakövetelési joga
A biztosító a károsultnak kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha a biztosított – vagy az a károkozó személy, akinek a magatartásáért a biztosított felelősséggel tartozik – a kárt szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozta, kivéve, ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes.
Súlyosan gondatlan károkozásnak minősül, ha a biztosított, illetőleg akiért a biztosított jogszabály szerint felelősséggel tartozik (megbízottja vagy alkalmazottja):
- hatósági engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül vagy az abban meghatározott feltételek hiányában végzett,
- a jogszabályban, egyéb előírásban meghatározott személyi és/vagy tárgyi feltételek hiányában végezte a tevékenységét,
- a kárt ittas állapotban vagy bódulatot kelto szerek hatása alatt, ezzel az állapotával összefüggésben okozta, vagy ez az állapota a kár bekövetkezésében közrehatott,
- a kárt a kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettségek, foglalkozási, balesetvédelmi szabályok súlyos megsértésével okozta, vagy ezen szabályok ismétlődő vagy folyamatos megsértésével idézte elő, és hasonló szabályszegésből eredően három éven belül már következett be biztosítási esemény.
Eltérés a szokásos vagy korábbi szerződési gyakorlattól
Az alábbi felsorolás kiegészítésként kapcsolódik a felelősségbiztosítások általános biztosítási feltételeit ismertető ügyféltájékoztatóban írottakhoz:
- A kizárt kockázatok köre változott, bekerült a büntető intézkedés és a tisztán pénzügyi veszteség, a vegyszerszórási károk, valamint az ún. kátyúkárok kizárása.
- A záradékok köre kibővült a támaszték károk, a vegyszerszórási károk, a állattartói károk, a vadkárok és a kátyúkárok fedezetbevonhatóságával.
- Az őrző-védő záradéknak a jogszabályi változásra tekintettel az általános felelősségbiztosításon belüli kezelése okafogyottá vált.
- A bérlői és bérbeadói záradék módosult a tisztán pénzügyi veszteség részleges fedezetbevonással.
- A biztosítási fedezet időbeli hatálya megváltozott az eddigi 30 napos, ún. kiterjesztett bejelentési időszak megszűnt, egységesen a szerződés hatálya alatt okozott, bekövetkezett és bejelentett károkra vonatkozik a szerződés időbeli és tárgyi hatálya.